A februári napi 5 km után egy olyan célt tűztem ki magam elé, ami bár nehéznek tűnt, abból a szempontból mégis könnyebb volt, hogy nem volt „kötelező” minden nap elérni valamit, hanem éppenséggel lehetett előre dolgozni, vagy az elmaradást utólag behozni. Márciusra az volt a célom, hogy elérjem az 500 000 lépést és az 5 000 méter emelkedőt. Ezt az órámmal mértem, így nemcsak az edzések, hanem minden egyéb mozgás is beleszámított.

A japán intervallumos gyaloglás nekem az egyik legszimpatikusabb mozgásforma lett az utóbbi időben. Pont azért, mert pofonegyszerű, mégis van benne rendszer és ritmus. Nem futás és nem is laza séta, hanem a kettő közötti átmenet: pár perc lendületesebb gyaloglás, aztán pár perc lazább tempó, és ezt ismételgeted. Én magam is csinálom az egyik barátommal minden héten. Bevált. Meg amúgy szeretünk közben beszélgetni is. :) Az egészben azt szeretem, hogy nem kell hozzá csúcstechnika, és nem kell hozzá az a fajta elszántság sem, ami sokakat már az elején elijeszt.